magamba folytva a szavakat, nem el mondva senkinek sem.. csak tartani,mélyen bennt, lakattal lezárva, kulcsot lenyelve.. nem megosztani, hogy könnyebb legyen, nem ordítani senkire... csöndben tűrni, ha fáj hát hagy fájjon... tudom, hogy nincs igazam, miért is lenne? ilyen témában sosem volt.. mindig veszítek.. veszítek egy barátot, egy közeli ismerőst, bizalmat, bármit ami eddig megvolt.. tudom,tudom.. mégis úgyérzem elárultak... hartagszik rám? mi baja? én haragodnék rá? meglehet.. kicsit mintha megváltozott volna! eddig remek embernek ismertem, mostanába mintha párszor megmutatná igazi énjét.. vagy csak én nyitom ki a szemem? eddig vak lettem volna? miért bánik úgy velem mint egy játékkal? ha unatkozik elővesz, elhiteti velem, hogy én vagyok a legfontosabb, ha talál jobbat-márpedig talált- akkor eldug, eldob mélyen a szekrénybe.. neki mostanába minden fontosabb.. Lehet, hogy én vagyok önző, hogy kicsit ki akarom sajátítani? de hiszen szükségem lenne rá.. most nagyon nehéz.. ő azt hiszi én vagyok a probléma, mondja nekem, hogy szeret én mégsem hiszem el..nem keresi a társaságom sem csak ha mondom neki, hogy jó lenne.. belefáradtam.. én pedig tényleg barátomnak hittem.. van ilyen! ő valószínűleg nem lát bennem, olyan nagyszerű barátot! nem vagyok tökéletes, tudom, hogy milyen vagyok, de magam ellen nem tudok mit tenni!
Úgy látszik egyedül maradtam a világ ellen...