maximális lemerültség a láthatáron. megkergettek a darazsak, beleültem egy dongófészekbe, az egész udvart széppé varázsoltam, és mikor bejöttem tapadtam az izzadságtól..
-Majd holnap folytatom, mára már elég volt! - szólaltam meg, s közben egy sebesen szaladó izzadságcseppet töröltem le a homlokomról. Nem szerettem beszélni, nem éreztem szükségét a szavaimnak. Ha valamit teszek, ami nekik nem felel meg, akkor is minek pazarolni a szavaimat? Úgyis meg van a véleményük, magyarázkodni pedig nem fogok. Ha valakit tényleg érdekel az igazság úgyis rákérdez, meghallgat..
- Oké! -szólt, de láttam nem különösebben izgatja a téma. Örül, hogy megcsinálok dolgokat anélkül, hogy kétszer kellene szólnia és pont.
Elindultam a szobám felé -ami a ház másik végében van-, hogy keressek valami száraz ruhát. Ahogy befelé haladtam, muszály volt elmennem a földig érő tükrös szekrény mellett, s akaratlanul is belepillantottam. Remek. Mostmár nem csak érzem az ápolatlanságomat, de magamat látni ilyen szörnyű állapotban ráébresztett arra, hogy kimerült vagyok. Hirtelen észbe kaptam, hogy a száraz,tiszta ruha semmit sem segítene a kinézetemen. A fürdőszoba felé vettem az irányt és maximális gyorsasággal kapkodtam le az átázott ruháimat. Nem is kellett hozzányúlnom a meleg víz csapjához. Jéghideg vizet engedtem magamra és élveztem, ahogy a dermesztő hideg a csontomig hatol. Nekidőltem a falnak, a zuhanyrózsát föltettem a helyére és csak álltam alatta. Első pillanatban kellemesen lehűtötte a testem minden apró centiméterét, pár perc múlva viszont már a fogam is vacogott. A számat mosolyra húztam a vacogás hangjától és abban a pillanatban elzártam a csapot is.
Muszály voltam ebből a jó érzésből végre visszatérni a földre, s szembenézni a félelmemmel...