Sötétszürke fellegárnyak úsznak a horizonton. Egy-egy leszakadozik, s mint a fantom, tekergőzik némán, sötéten. Magasba törő fenyők ágai zöldellenek, az égbe nyúlva. Néhol kopasz ágai, mint a csontok, hasítják a levegőt. Minden zöld. Puha moha a lábam alatt, a szépen elszórt köveken. Valami ragyog. Valami csillámlik. Messzebbre fúrom tekintetemet – Őt pillantom meg a bágyadt, téli napsugarak alatt. Testén millió apró kristály tündököl, követve íves izmainak minden kidolgozott rezdülését.A mozdulatokon megtörik a napfény. Csodálat a szemnek. Élvezet. Gyönyör. Nem bírom ki. Oda kell mennem hozzá. Felém fordul. Rám néz. Aranyszín szemeibe szinte beleolvadok. Átkarol, és magához húz. Illata elbódít. Csak mosolyogni van erőm. Az ő szája szegletében is mosoly bujkál. Ajkait az enyémhez érinti, majd lágyan elkezd csókolni. Sosem bírom ki. Elképesztő erővel söpör végig rajtam ismét a csodálat. Érzem édes ízét ajkainak, és megint elfelejtkezem mindenről. És csak későn eszmélek fel, mikor megérzem kéjtől sóvárgó, vámpírfogait rejtő ajkait a nyakamon…
*Ennek is volna története, mint minden másnak.. volt még tovább is az álmom, de úgy éreztem ennyit is épp elég megosztanom. bárcsak valóság lett volna, minden olyan gyönyörű, hihető volt... aztán felébredtem.
I hope you enjoy it! (: