annyira unalmasak a napok. sehova nem megyek... mi van velem? pedig annyian hívnak és mégsem.. belustultam! ettől féltem.. túl sok időt kellett itthon töltenem. nem mehettem sehova. amikor meg már lehetne, nem esik jól. majd jövőhéttől ígérem újra bejárok! (:
már harmadik napja arra kelek az éjszaka közepén, hogy sikítozok, ordítok.. tudatában vagyok, hogy miről álmodok, de próbálok csak álomként tekinteni rá! pedig megtörtént.. a nyomait még viselem is.. de nem lehetek miatta örökké ilyen. ki kell állnom magamért! muszáj! hiszen ebbe belepusztulok...
és megint egy hatalmas nagy köszönet a barátaimnak, akik mindig jó kedvre tudnak deríteni! :) imádlak titeket <3
